Rólam

Ars Poetica

A Budapesti Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában érettségiztem. Itt kaptam rajzi alapjaimat, itt nevelték belém a munka igényessége, precízsége iránti törekvést. Akkori igazgatóm, Fekete György gondolatai sokat jelentenek nekem ma is:
„Üzenem az anyagoknak, szerszámoknak, mesterségek tanítóinak, hogy köszönöm kezeim képességeinek kiteljesítését.”

Pályafutásom

Alkalmazott grafika szakon tanultam, kipróbáltam minden grafikai és nyomdai technikát. A pasztellel való rajzolás vált a kedvencemmé, de szeretek tollal, ceruzával, akvarellel dolgozni. Gyakran ötvözőm a grafikusi vonalas gyakorlatot a festői kifejezésmóddal, így jönnek létre a lavírozott tus rajzaim.
Kitartóan, keményen dolgozom, ha arra alkalmas időt és helyszínt találok. Sokat rajzolok a természetben, utazásaim során a számomra legkedvesebb helyeket megörökítem. Kis könyvekbe dolgozom, képezem le rajzi eszközökkel az adott látványt, így saját látásmódomon keresztül vihetem haza az élményt. Örömmel tölt el, ha rajzolhatok, melynek eredményeként több csoportos és egyéni kiállításon is részt vettem már. A kiállításokon elért sikerek sok erőt adnak a további munkámhoz. 2009-ben készült el első, majd 2011-ben második oltárképem, melyek Zalakaros új templomát díszítik. 2014-ben pedig Márffy Gyula veszprémi érsek úr szentelte fel Kerkateskándon azt a kápolnát, melynek oltárképét, üvegablakát festhettem és belső berendezésének egy részét is tervezhettem. Leírhatatlan
érzés az Úr házában látni a munkáimat.

Bár nem Pécs a szülővárosom, de életem legfontosabb eseményei ide kötnek és éveimnek több mint felét itt töltöttem. Ez a város az otthonommá vált. Családom a legfontosabb nekem, biztonságot, hátteret adnak munkámhoz, bátorítanak, ösztönöznek a további alkotásra.

„Üzenem a szívembe oltott enyéimnek, véreimnek, társaimnak, barátimnak, hogy tudom, sem a küzdelmeknek, sem a feloldásukra rendeltetett sikereknek nem volna esélye, értelme, nélkülük” (Fekete György)

Életművem számokban

Sed ut perspiciatis unde omnis iste natus error sit voluptatem accusantium dolor em que, viva la vida penci wed.

év grafikában
0
alkotó tábor
0
eladott kép
0
5 Stars Ratings
0

Kapcsolat

Egyedi képet szeretne rendelni vagy érdeklődne munkásságom iránt? Bátran vegye fel velem a kapcsolatot.